menu

SZENCZY ERZSÉBET

jógaoktató,
spirálstabilizizációs tréner

2006-óta mondhatom, hogy a mindennapjaimban folyamatosan jelen van a JÓGA. Mint a legtöbben először én is csupán fizikai síkon próbáltam fejlődni, első tanárom Bandula Helén jóvoltából. 

2008-ban jelentkeztem az ASRAM JÓGA – ÉS MEDITÁCIÓS KÖZPONT oktatóképzésére, ahol 2009-ben szereztem képesítést. Itteni tanáraim – Papp József és Kádár Zoltán, tőlük kaptam mélyebb betekintést a fizikai sík mellett a JÓGA lélektanába és filozófiájába.

Ugyancsak sokat köszönhetek Répássy Erikának és Kevin Gardiner Iyengar Jóga oktatóknak, akik az általuk képviselt irányzat tanításával egy rendkívül stabil és a végletekig precíz tudást nyújtanak számomra. 

2009-től tartok rendszeres órákat szülővárosomban, Szentesen. Először csak felnőttekkel, majd 2011-től tinédzserekkel is foglalkozom. 

Én is, mint mindenki más az évezredekre visszatekintő Hatha-jóga alapjaira építkezem. Fontosnak tartom a gyakorlatok pontos, minél precízebb kidolgozását, valamint azt, hogy a gyakorlók a tanultakat a hétköznapi életben is alkalmazni tudják. 

A visszajelzések és az órák iránti érdeklődés hatására 2014 januárjában megnyitottam saját stúdiómat, mely az Eszenczy Jóga Stúdió nevet kapta. 

A műhely létrehozásával együtt, célomnak érzem, hogy az ország eme kis térségében is  – oktató társaimmal együtt – minél több emberrel megismertessük és megszerettessük a JÓGÁT.  Éppen ezért az állandó órák mellett folyamatosan szervezek hétvégi programokat, melyre az ország különböző területéről hívok előadókat, jóga oktatókat.   

Szenczy Erzsébet
+36 30 625 4479